Hang értékelése
A Sterling basszusgitár tónusa rendkívül széles, hangzása pedig hatalmas dinamikájú. A szubtartományban nagyon-nagyon mélyre lemegy a hangzása, ezt pedig ritkán lehet hallani bármely más basszusgitárnál. A karaktere igazán tisztának mondható, a Sterlingre azt mondhatnánk, hogy hihetetlen dinamikával peng, semmint hogy morog. A Sterling basszusgitár emellett vaskos középhangokat szólaltat meg, ellentétben a Stingrayel, ami inkább középszegény. Ez a basszusgitár közel áll a funk stílushoz és a slap technikához is. A gitár 4 kilogramm súlyú, páratlanul kényelmes a nyak és a gitár központja. Ezen kívül rendkívül hatékony a mély és magas szabályzó is, valamint ha a magas hangokat levágjuk, akkor mintha egy új dimenzióban játszanánk, ekkor talán még jazz zenét is lehetne játszani a Sterlinggel.
Minőség, anyagok értékelése
A Sterling teste is kőrisből készült, mint ahogyan ez a többi Music Man gitárra is jellemző. A nyak madárszem mintájú jávorból készült. A nyakat a testhez 6 darab csavar rögzíti, és a nyakfeszítő pálca állítható a húrok leengedése nélkül is. A nyak kisebb mivolta nagyon kényelmes játékot tesz lehetővé, a fejforma pedig itt is a jellegzetes Music Man fazonú. Ugyanígy a gyártót tükrözi a jellegzetes alakú kopólemez is, amely ebben az esetben barnás gyöngyház mintázatú. A Sterling basszusnak aktív áramköre van.
Tulajdonságok értékelése
Összességében
A Music Man által kiadott Sterling basszusgitár megjelenésével a basszus világában egy új hangzást tapasztalhattak meg a zenészek. Amikor a Sterling megjelent, akkor egy olyan basszusgitárt kaptak a basszisták, amely hangszer széles sávon szól, képes arra, hogy a szub-basszus tartományba lemenjen, de a magas tartomány fémes karaktere is megmarad a hangjukban. Ezzel együtt azt is szerették volna, hogy a húrra ütés pillanatában a tranziens minden részét képezze le, viszont ha kell, akkor egyetlen mozdulattal ki is tudják iktatni a magas tartományt, hogy egy teljesen más karakterű hangzás jöjjön létre.
A Music Man Sterling 4 húros basszusgitár Amerikában, Californiában készül, és az ára 540 ezer forint, amiben benne foglaltatik egy kemény tok is.
Összefoglalás
Minőség, anyagok értékelése:
0
Tulajdonságok értékelése:
0